Zsoltárok 69

¹Az éneklőmesternek a sósannimra; Dávidé. Szabadíts meg engemet, oh Isten, mert a vizek lelkemig hatottak.

²Mély sárba estem be, hol meg nem állhatok; feneketlen örvénybe jutottam, és az áradat elborít engem.

³Elfáradtam a kiáltásban, kiszáradt a torkom; szemeim elbágyadtak, várván Istenemet.

⁴Többen vannak fejem hajszálainál, a kik ok nélkül gyűlölnek engem; hatalmasok a vesztemre törők, a kik ellenségeim alap nélkül; a mit nem ragadtam el, azt kell megfizetnem!

⁵Oh Isten, te tudod az én balgatagságomat, és az én bűneim nyilván vannak te előtted:

⁶Ne szégyenüljenek meg miattam, a kik te benned remélnek, Uram, Seregeknek Ura! Ne pironkodjanak miattam, a kik téged keresnek, oh Izráelnek Istene!

⁷Mert te éretted viselek gyalázatot, [és] borítja pironság az én orczámat.

⁸Atyámfiai előtt idegenné lettem, és anyám fiai előtt jövevénynyé.

⁹Mivel a te házadhoz való féltő szeretet emészt engem, a te gyalázóidnak gyalázásai hullanak reám.

¹⁰Ha sírok és bőjtöléssel [gyötröm] lelkemet, az is gyalázatomra válik.

¹¹Ha gyászruhába öltözöm, akkor példabeszédül vagyok nékik.

¹²A kapuban ülők rólam szólanak, és a borozók rólam énekelnek.

¹³Én pedig néked könyörgök, oh Uram; jókedvednek idején, oh Isten, a te kegyelmed sokaságához képest hallgass meg engem a te megszabadító hűségeddel.

¹⁴Ments ki engem az iszapból, hogy el ne sülyedjek; hadd szabaduljak meg gyűlölőimtől és a feneketlen vizekből;

¹⁵Hogy el ne borítson a vizek árja, és el ne nyeljen az örvény, és a veremnek szája be ne záruljon felettem!

¹⁶Hallgass meg engem, Uram, mert jó a te kegyelmességed! A te irgalmasságodnak sokasága szerint tekints én reám;

¹⁷És ne rejtsd el orczádat a te szolgádtól; mert szorongattatom nagyon: siess, hallgass meg engem!

¹⁸Légy közel az én lelkemhez és váltsd meg azt; az én ellenségeimért szabadíts meg engem.

¹⁹Te tudod az én gyalázatomat, szégyenemet és pirulásomat; jól ismered minden szorongatómat.

²⁰A gyalázat megtörte szívemet és beteggé lettem; várok vala részvétre, de hiába; vigasztalókra, de nem találék.

²¹Sőt ételemben mérget adnak vala, és szomjúságomban eczettel itatnak vala engem.

²²Legyen az ő asztalok előttök tőrré, és a bátorságosoknak hálóvá.

²³Setétüljenek meg az ő szemeik, hogy ne lássanak; és az ő derekukat tedd mindenkorra roskataggá.

²⁴Öntsd ki a te haragodat reájok, és a te haragodnak búsulása érje utól őket.

²⁵Legyen az ő palotájok puszta, és az ő hajlékukban ne legyen lakos;

²⁶Mert a kit te megvertél, azt üldözik, és a tőled sujtottak fájdalmát szólják meg.

²⁷Szedd össze álnokságaikat, és a te igazságodra ne jussanak el.

²⁸Töröltessenek ki az élők könyvéből, és az igazak közé ne irattassanak.

²⁹Engem pedig, a ki nyomorult és szenvedő vagyok, emeljen fel, oh Isten, a te segedelmed!

³⁰Dicsérem az Istennek nevét énekkel, és magasztalom hálaadással.

³¹És kedvesebb lesz az Úr előtt az ökörnél, a szarvas és hasadt körmű tuloknál.

³²Látják [ezt] majd a szenvedők és örülnek; ti Istent keresők, elevenedjék a ti szívetek!

³³Mert meghallgatja az Úr a szegényeket, és az ő foglyait nem veti meg.

³⁴Dicsérjék őt az egek és a föld; a tengerek és a mi csak mozog azokban!

³⁵Mert megtartja Isten a Siont, és megépíti Júdának városait; és ott lakoznak majd és bírni fogják azt.

³⁶És az ő szolgáinak maradékai öröklik azt, és abban laknak majd, a kik szeretik az ő nevét.