KING JAMES BIBLEKeresés

Károli Gáspár Biblia (1908)

Zsoltárok 18

Összes · ZsoltárokKeresés

1Az éneklőmesternek, az Úr szolgájától, Dávidtól, a ki az Úrhoz ez ének szavait azon a napon mondotta, a melyen az Úr megszabadította őt minden ellenségének kezéből, és a Saul kezéből. És monda: Szeretlek Uram, én erősségem!

2Az Úr az én kősziklám, váram és szabadítóm; az én Istenem, az én kősziklám, ő benne bízom: az én paizsom, idvességem szarva, menedékem.

3Az Úrhoz kiáltok, a ki dicséretre méltó, és megszabadulok ellenségeimtől.

4Halál kötelei vettek körül, s az istentelenség árjai rettentettek engem.

5A Seol kötelei vettek körül; a halál tőrei fogtak meg engem.

6Szükségemben az Urat hívtam, és az én Istenemhez kiáltottam; szavamat meghallá templomából, és kiáltásom eljutott füleibe.

7Megindult, megrendült a föld, s a hegyek fundamentomai inogtak; és megindultak, mert haragra gyúlt.

8Füst szállt fel orrából, és szájából emésztő tűz; izzó szén gerjedt belőle.

9Lehajtotta az eget és leszállt, és homály volt lábai alatt.

10Kérubon haladt és röpült, és a szelek szárnyain suhant.

11A sötétséget tette rejtekhelyévé; sátora körülötte a sötét felhők és sűrű fellegek.

12Az előtte lévő fényességből felhőin jégeső tört át és eleven szén.

13És dörgött az Úr a mennyekben, és a Magasságos zengett; és jégeső [hullt] és eleven szén.

14És kibocsátá nyilait és elszéleszté azokat, villámokat szórt és megháborította azokat.

15És meglátszottak a vizek medrei s megmutatkoztak a világ fundamentomai; a te feddésedtől, Uram, a te orrod leheletének fuvásától.

16Lenyúlt a magasból és felvett engem; kivont engem nagy vizekből.

17Megszabadított engem az én erős ellenségemtől, s az én gyűlölőimtől, a kik hatalmasabbak voltak nálamnál.

18Rám jöttek veszedelmem napján; de az Úr volt az én támaszom.

19És kivitt engem tágas helyre; kiragadt engem, mert kedvét leli bennem.

20Az Úr megfizetett nékem igazságom szerint, kezeimnek tisztasága szerint fizetett meg nékem;

21Mert megőriztem az Úrnak útait, és gonoszul nem távoztam el az én Istenemtől.

22Mert minden ítélete előttem, és rendeléseit nem hánytam el magamtól.

23És tökéletes voltam előtte, őrizkedtem az én vétkemtől.

24És megfizetett nékem az Úr az én igazságom szerint; kezeim tisztasága szerint, a mi szemei előtt van.

25Az irgalmashoz irgalmas vagy: a tökéleteshez tökéletes vagy.

26A tisztával tiszta vagy; s a visszáshoz visszás vagy.

27Mert te megtartod a nyomorult népet, és a kevély szemeket megalázod;

28Mert te gyujtod meg az én szövétnekemet; az Úr az én Istenem megvilágosítja az én sötétségemet.

29Mert általad táboron is átfutok, és az én Istenem által kőfalon is átugrom.

30Az Istennek útja tökéletes; az Úrnak beszéde tiszta; paizsuk ő mindazoknak, a kik bíznak benne.

31Mert kicsoda Isten az Úron kivül? És kicsoda kőszikla a mi Istenünkön kivül?

32Az Isten, a ki felövez engem erővel, és tökéletessé teszi útamat:

33Olyanná teszi lábamat, mint a szarvasé, és az én magas helyeimre állít engem.

34Ő tanítja kezemet a harczra, karjaim meghajlítják az érczíjat.

35És adtad nékem a te idvességednek paizsát, és a te jobbod megszilárdított engem, és a te jóvoltod felmagasztalt engem.

36Kiszélesítetted lépésemet alattam, és nem tántorogtak lábaim.

37Üldözöm ellenségeimet és elérem őket, és nem térek vissza, míg meg nem semmisültek.

38Összetöröm őket, hogy fel sem kelhetnek; lábaim alá hullanak.

39Mert te öveztél fel engem erővel a harczra, alám görbeszted az ellenem felkelőket.

40És megadtad, hogy ellenségeim meghátráltak, és az én gyűlölőimet elpusztíthattam.

41Kiáltottak, de nem volt szabadító, az Úrhoz és nem felelt nékik.

42És apróra törtem őket, a milyen a szél elé való por, és megtapodtam őket mint utcza sarát.

43Megmentettél engem a nép pártoskodásaitól; nemzetek fejévé tettél engem; oly nép szolgál nékem, a melyet nem ismertem.

44A mint hall a fülök, engedelmeskednek, és idegenek is hizelegnek nékem.

45Az idegenek elepedtek, és reszketve jőnek elő zárt helyeikből.

46Él az Úr és áldott az én kősziklám, magasztaltassék hát az én idvességemnek Istene!

47Az Isten, a ki bosszút áll értem, és népeket hajlít alám;

48A ki megment engem ellenségeimtől. Még az ellenem felkelők fölött is felmagasztalsz engem, az erőszakos embertől megszabadítasz engem.

49Azért dicsérlek téged, Uram, a nemzetek között, és éneket zengek a te nevednek.

50Nagy segítséget ád az ő királyának és irgalmasságot cselekszik az ő felkentjével, Dáviddal és az ő magvával mindörökké.

Sources and attribution