Zsoltárok 39

¹Az éneklőmesternek Jeduthunnak, Dávid zsoltára. Mondám: nosza vigyázok útaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; megzabolázom szájamat, a míg előttem van a hitetlen.

²Elnémultam, vesztegléssel hallgattam a jóról, de fájdalmam felzaklatódott.

³Fölhevült bennem az én szívem, gondolatomban tűz gerjede fel, így szólék [azért] az én nyelvemmel:

⁴Jelentsd meg Uram az én végemet és napjaim mértékét, mennyi az? Hadd tudjam, hogy milyen múlandó vagyok.

⁵Ímé tenyérnyivé tetted napjaimat, és az én életem te előtted, mint a semmi. Bizony merő hiábavalóság minden ember, akárhogyan áll is! Szela.

⁶Bizony árnyékként jár az ember; bizony csak hiába szorgalmatoskodik; rakásra gyűjt, de nem tudja, ki takarítja be azokat!

⁷Most azért, mit reméljek, oh Uram?! Te benned van bizodalmam.

⁸Ments ki engem minden álnokságomból; ne tégy engem bolondok csúfjává!

⁹Megnémultam, nem nyitom fel szájamat, mert te cselekedted.

¹⁰Vedd le rólam a te ostorodat; kezed fenyítéke miatt elenyészem én.

¹¹Mikor a bűn miatt büntetéssel fenyítesz valakit, elemészted, mint moly, az ő szépségét. Bizony merő hiábavalóság minden ember. Szela.

¹²Halld meg Uram az én könyörgésemet, figyelmezzél kiáltásomra, könyhullatásomra ne vesztegelj; mert én jövevény vagyok te nálad, zsellér, mint minden én ősöm.

¹³Ne nézz reám, hadd enyhüljek meg, mielőtt elmegyek és nem leszek többé!